LátHatár

A történelem hasznos dolog. Az egyén számára – amennyiben általános tanulságokat von le belőle – cselekvési útmutatóul szolgálhat. A közös múlt által eggyé kovácsolt népeknél pedig identitásuk sarokkövét jelenti. Tudvalevő, hogy kulturális hagyatékunk sikeres továbbörökítése nemzetként való létünk feltétele.

Ugyanakkor a történelem, mint a nacionalista ideológiák legfontosabb eleme, a kisebbségekkel szembeni homogenizálás, a beolvasztás eszköze is lehet. Ahogy a római történetíró, Tacitus fogalmazott: „Jaj annak a népnek, amelynek történelmét az ellenségei írják!”. Nem nagy ördöngösség belátni, hogy egy gyökereitől megfosztott népnek esélye sincs önazonosságának megőrzésére. Eugen Jurzyca (SDKÚ) oktatásügyi miniszter a Mikolaj által kitaposott ösvényen továbbhaladva, pontosan ezzel próbálkozik. Az Új Szó információ szerint a minisztérium újra erőlteti, hogy a központi (értsd szlovák) tankönyvekből tanuljanak a magyar iskolákban is. Ne legyenek kétségeink a könyvek tartalmát illetően: vég nélküli magasztalások a Nagymorva Birodalomról, mint a szlovák államiság előképéről; Svätopluk fejedelemről királyról és Štúr nemzetébresztő tevékenységéről. Mindemellett pár sorban elintézik közös államiságunk olyan vívmányait, mint az Aranybulla vagy a Habsburg-abszolutizmus elleni rendi felkelések, melyek Közép-Európa történetének legfényesebb lapjaira tartoznak.

A minisztériumot az sem érdekli, hogy tulajdonképpen rendelkezésre állnak a számunkra ideális tankönyvek. A Kovács László és Simon Attila szerzőpáros által jegyzett A magyar nép története I. és II. szakmai nívója aláz minden hazai történelemtankönyvet. Csakhogy a szerzők két végzetes hibát is elkövettek: sajátos, szlovmagyar szemszögből közelítették meg a történelmünket, mindennek tetejébe mindezt objektívan (értsd: nem a szlovák akadémiai nacionalizmus álláspontját képviselve) tették. Ezért a kezdetektől szemet szúrtak a szlovák nemzetféltőknek. Az első kötet borítója, rajta államalapító királyunkkal, ihlette Ján Slota „lovasbohóc“ jelzőjét. Ján Mikolaj (SNS) miniszter le is állítatta a terjesztést. A Fico-kabinet bukása után reméltük, hogy enyhülés áll be és az oktatáspolitikában a józanság kerül előtérbe. Tévedtünk.

Sőt mi több, Jurzycáékat azok a Szlovákia által ratifikált nemzetközi egyezmények sem hatják meg, melyek biztosítják annak a történelemnek és kultúrának az oktatását, amelyet a kisebbségi nyelvek hordoznak. A szlovák politikai elitet persze sosem zavarta holmi nemzetközi kötelezettség. Elvégre a Velencei Bizottság is csak olyankor érdekes, amikor új alkotmánya miatt elmarasztalja az ősellenséget. Érdekes módon, amikor a nyelvtörvényt ítélte el a tanácsadó szerv, Dzurinda nem sietett pajzsra emelni a bizottságot.

Nyílt asszimilációs törekvések egy nemzeti kisebbségre erőszakolt oktatási koncepcióval. Mindez Szlovákiában, az Európai Unióban, a XXI. század hajnalán.

Csak remélni tudjuk, hogy az újabb kísérlet történelmi tudatunk elsorvasztására meghaladja a so-called magyar érdekvédelmet folytató kormánykoalíciós Híd ingerküszöbét.

Szólj hozzá!

Egy új Facebook-applikáció révén szavazást bocsátottunk útjára, amelyen a címbéli kérdésre várjuk olvasóink válaszait. A felmérés természetesen  nem reprezentatív, de kiváló lehetőséget nyújt, hogy megismerjük a népszámlálás kimenetelével kapcsolatos előérzeteinket. Inkább csak enyhe fogyásra számítunk vagy úgy érezzük, durván megritkultak soraink?

Az eddigi voksok alapján meglepő szélsőségeket tapasztalhatunk. Magas azoknak a száma, akik körében egyfajta hurrá-optimizmus figyelhető meg: eszerint a szlovákiai magyarság lélekszámának csökkenése nemhogy mérsékelt lesz, de egyenes gyarapodásról beszélhetünk majd június után.

A másik markáns csoport tagjai, akik a poszt megjelenésekor enyhe fölényt tudhatnak magukénak, épp az ellenkezőjét vallják. Ők azok, akik a legpesszimistább tudományos prognosztikákra is fittyet hányva 440 ezer vagy kevesebb magyarral számolnak.

Véleményem szerint mindkét hozzáállás a racionalitásérzék hiányát tükrözi. Tény, hogy a szociológusok nem finomkodtak, Gyurgyík László például 30-60 ezres fogyást vár. Az ilyen prognosztikák, bár jogalapjuk nehezen vonható kétségbe, komoly lélektani hatást válthatnak ki. Ha állandóan a negatív trendekre helyezzük a hangsúlyt, riogatva ezzel a közvéleményt, az ehhez hasonló jóslatok könnyen önbeteljesítővé válhatnak.

Legyünk optimisták, de ne építsünk légvárakat!

Szólj hozzá!

Az alábbiakban Zolix vendégszerzőnk írását közöljük.

A márciusi Esterházy János Emléknapok legfontosabb célkitűzése a politikus emberi nagyságának, példaértékű humanizmusának bemutatása volt. Az alkalomra készített Vörös Attila-féle emlékfilm, Az üldözöttek védelmében nem csak a magyar közönség számára készült. A szlovák adatközlők és feliratok szerepeltetése jelzi, hogy az alkotás célul tűzi ki a szlovák közvélemény Esterházy-képének megváltoztatását, de legalábbis árnyalását. A memoár megtekintése után különböző érzések kavarogtak bennem a film effektivitásával, technikai megoldásaival kapcsolatban, ezért úgy döntöttem, „papírra” vetem gondolataimat.

Mint említettem, a film gróf Esterházy Jánosnak, Csehszlovákia és a háborús szlovák állam legjelentősebb magyar mártírjának életét, politikai pályafutását és céljainak megvalósításához vezető útját járja körbe elég különleges, és olykor véleményem szerint túlságosan is egyszerű eszközökkel.

Szólj hozzá!

Rekordmennyiségű ember kapcsolhatja le a villanyt 2011 március 26-án, írja a WWF magyarországi weboldala.
Százharmincegy ország és tartomány, Magyarországon számos óriáscég és közintézmény csatlakozott már a kezdeményezéshez. Sötétségbe borul többek között az Empire State Building és a Time Square, a London Eye, tágabb hazánkban az Országgyűlés épülete, a Budai vár, illetve most először Pozsonyban is lekapcsolják az égőket.

Azt mondják, hogy a Föld órája a világ egyik legnagyobb környezetvédelmi akciója, amely felhívja a figyelmet a környezetszennyezés és a klímaváltozás veszélyeire. Valójában nem több egy "trendi" médiaeseménynél, amely ismét csak arra világít rá, hogy mennyire szerény képességű, ámde serény emberek állnak a zöld kezdeményezések mögött.

Gondolkozzunk egy kicsit! A szlovákiai villamosenergia-fogyasztás összesen 26 870 000 MWh-t ért el 2009-ben[1]. Ebből a 4 570 000 MWh volt a háztartások fogyasztása, ami az egész felhasználás nagyjából 17%-nak felel meg[2]. Ehhez párosítjuk a villamosenergia-rendszer azon apró kellemetlen tulajdonságát, hogy benne a termelés azonos a fogyasztással, így nagyobb igénynél többet, kisebb igénynél kevesebb energiát szükséges előállítani. Ha elég ember kapcsolja le egyszerre a készülékeit, ingadozás léphet fel, rendkívüli helyzetben összeomolhat a hálózat és jelentős anyagi kár, rosszabb esetben akár emberáldozat is előfordulhat, ellenben semmiféle megtakarítás nem jön létre.

Szólj hozzá!

Részünkről a kérdés Bugár múlt vasárnapi coming out-ja óta tárgytalannak tűnhet, hiszen kérdésessé vált, hogy valaha is élhetünk retorziók nélkül a kedvezményes honosítás lehetőségével. Holott sok víz lefolyik még a Dunán 2014-ig, elképzelhető, hogy a hidasok megfogadják az Új Szó szokatlanul kritikus szavait és eltanulnak néhányat a matoviči érdekérvényesítő technikák közül. Másfelől így is vannak olyan honfitársaink, akiket nem tántorított el sem Fico szúrós tekintete, sem Lipšic fejvadászai, és beadták kérvényüket. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a szlovák ellenérvek sarkalatos pontja az Orbán dél-szlovákiai választási kampányával való riogatás, illetve Bugár Béla ugyancsak erre hivatkozva döntött a téma hibernálása mellett (az már más kérdés, hogy ez az indok teljességgel mondvacsinált). Nem időszerűtlen tehát figyelmet szentelni a jelenségnek.

Szólj hozzá!

Nem vagyok az a naiv típus, aki a mai politikai szereplők adott szavát maradéktalanul beveszi, pláne ha ezt az ígéretet egy instabil lábakon nyugvó húsosfazék felett mondja az illető, de Bugár Bélának, a Most-Híd elnökének hétvégi megnyilvánulása ezúttal az őszinteség iránti szkepticizmusom ellenére is kinyitotta a bicskát a zsebemben.

Egy pártnak sem vagyok szekértolója, magamat nemzeti és keresztény konzervatív beállítottságú embernek tartom. Ebből némileg következik, hogy hitetlenkedő természetem sutba vágva még mindig tudok titkon, nagyon mélyen bízni egy határozottan kimondott, egyértelmű ígéret kapcsán, hogy az illető politikusnak van annyi felelősségérzete a választói iránt, hogy ezt a fogadalmát betartsa, vagy legalább próbálja azt megfelelő módon kommunikálni a választópolgárok felé.

Szólj hozzá!

Világszerte megfigyelhető tendencia, hogy a közéleti blogok egyre inkább átveszik a nyomtatott sajtó szerepkörét. A hangsúly fokozatosan áttolódik az internetes médiumok javára, a fiatalok már nem vagy csak alig olvasnak nyomtatott sajtót. Közösségünk számára pedig különös jelentőséggel bírhatnak a véleményblogok, hiszen - legalábbis szerintünk - nyilvánvaló: napilapunk, az Új Szó alkalmatlanná vált arra, hogy a szlovákiai magyarok első számú orientációs pontja legyen. Az új generáció "megfogásában" magától értetődik a webkettő szerepe, ezen belül értelemszerűen a blogoknak kell véleményformáló erővel bírniuk.

A felvidéki magyar blogoszféra az utóbbi években örvendetesen gyarapszik, ám számarányukat tekintve még mindig alacsony a közéleti blogok száma. Erdélyi testvéreinknél például virágzik a műfaj, s nem hiába: rengeteg kivesézésre váró téma, közéleti esemény és probléma van. Náluk is - nálunk is.

A kommunikáció fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni. Alaptétel, hogy szükségünk van előrevivő, építő jellegű hozzászólásokra, párbeszédre és demokratikus vitakultúrára. Ehhez kíván hozzájárulni kis gárdánk sajátos arculatával, szempontjaival és egyedi stílusával.

Kossuth után szabadon: Blogolásra, magyar!

Szólj hozzá!