Napjainkban három meghatározó jelenség uralja a felvidéki magyar politikai életet: az első és legfontosabb a saját pozíciók feltétlen védelmezése, az ebből eredő személyi sérelmekre alapuló egymásra mutogatás (lásd Bugár vs. Berényi vita) és a társadalmi igényekre nem reflektáló, totálisan megkésett reakciók. Nincs egy kiemelkedő arc, egy valóban innovatív, a közéletet tematizálni és ezzel a választókat a maga oldalára állítani képes egyéniség. Pártjaink jócskán megkésve kullognak az események mögött. Az MKP másodszor is parlamenten kívül rekedt, a Most-Híd pedig még véletlenül sem mer olyan kényes témába bonyolódni, ami veszélyeztetné azt a plussz szlovák szavazói réteget, amely Bugár Bélán túl átsegíti az öt százalékot jelentő parlamenti küszöbön. Ennek jegyében szó nélkül kihagyták a 45 utáni kitelepítések és a trianoni békediktátum emléknapját is.
A frontvonalak egyre inkább megmerevednek. A politikai szakma eredendően alacsony presztízse módfelett erodálódott mind a szlovák, mind a magyar oldalon. A Gorilla-akták nyilvánosságra kerülése és a két szekértábor közti acsarkodás súlyosan csorbította a pártok megítélését, korábban az átlagnál nagyobb részarányban szavazó magyar társadalom közönyössé vált, csökkenő választói készség és egyes rétegeit a politikai paletta szlovák részére történő átszavazási hajlandóság jellemzi.
(forrás: buzera.org)
Ebbe a környezetben kell érvényesülnie a civil kezdeményezések hálózatának, miközben a politikum leragadt az egymást ekéző karaktergyilkoló kísérletekénél. Ezzel párhuzamosan a civil szféra közvetlenül megfogalmazott követelései hatalmas visszhangot kiváltva nagy szimpátiára leltek a társadalomban. A civilek akarva-akaratlanul a közélet egy olyan szegmensébe kerültek, ami eddig kizárólag a nagypolitika asztala volt, mintegy rámutatva a két párt tevékenységének hiányosságaira. A folyamat tavaly ősszel csúcsosodott ki, amikor a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala jól láthatóan szervezett, egyenrangú félként sikeresen egy asztalhoz ültette az acsarkodó riválisokat és a témával együtt elismert közszereplővé váltak a civil szféra vezéregyéniségei is.
A pártok hozzáállását jól mutatja Bugár Béla a Bumm.sk által szervezett pártelnöki vitán ismertetett logikája, miszerint a politikum feladata a helyzetek megteremtése amire reagálva a civil szféra lehetőséget kap a nyomásgyakorlásra. Ezáltal azt a téveszmét erősítette, melyszerint éles határvonalat lehet húzni, két külön szereplőként kell értelmezni a politikai és civil szférát. Ez soha, sehol nem működött így, a monolit MKP idején is komoly személyi átfedések voltak megfigyelhetők a két szektor között. Szemléltető példaként elég a Csemadok vezetőire gondolni. A hazai, de akár más országok tapasztalatait figyelembe véve mondhatjuk, hogy rendszerszintű jelenség, amikor a civil szféra aktív képviselői személyi utánpótlást képeznek a politikai pártok számára. A legismertebb példa Barack Obama, aki a nyolcvanas évek második felében szintén az NGO-k világában kezdte közéleti karrierjét, de Czibula Ádámot is a Selye HÖK éléről “szerződtette” az MKP. A pártok közül először a Most-Híd eszmélt, megpróbálkozott rátelepedni a Kerekasztal hirtelen kialakult jó megítélésére, de még a baráti szaksajtótól is csak egy gyenge mocskolódásra futotta, miután kifulladt a próbálkozás.
A probléma sokkal inkább az MKP-val és a hozzá közel álló médiumok szemléletében leledzik. Mik a tények? Az MKP a 2010-es választási kudarc után elnököt és kampánystratégiát váltott, célkitűzésként megjelölve a törvényhozásba való minél gyorsabb visszajutást. A nemzeti érzelmek sikertelen felkorbácsolása után (+ csúnyarossz Híd) némileg visszafogottan és egészen használható üzeneteket megfogalmazva főként a szociális kérdésekre fókuszált, mégsem tudott áttörést elérni. Szavazói támogatását ugyan megőrizte, de újfent a partvonalon kívül rekedt. A párt továbbra sem tud betörni a szlovák nyelvű sajtó látókörébe, közben a nagy buzgósággal deklarált megújulási szándék végzetesen megrekedt, néhány Via Novás fiatalon kívül ugyanazokkal a nevekkel találkozhatunk körbe-körbe. Továbbra is Farkas Iván és Szigeti a “szakértők”, a fiatalítás olyan hatalmas változásokhoz vezetett, hogy óriási meglepetésre Kvarda József!!! és Miklós László indul a párt színeiben(többek között..), ezúttal épp a megyei választásokon. Vajon hány új szavazatot hoznak ezek a garantáltan új és friss arcok? A párt önmagába fordult, új szimpatizánsok helyett ellenségképek gyártásával van elfoglalva, nincs egy karakteres arc, nincsenek ötletek, nincs értelmes kommunikáció a nyilvánossággal.
Mindezek helyett Berényi tanácsadója folyamatosan utalgat a közéletbe nemrég berobbant új arcok titkolt politikai ambícióira. A lakájmédiában visszatérő téma a Kerekasztal párttá alakulása, olykor akár Szávay István véleménye mögé bújva próbálva bizonyítani a valótlan, a végén már Boldoghy Olivért is belekeverve. Az már csak hab a tortán, hogy a martosi ellentábor "szerencsétlen időzítésével" a párt intézményesen is a Hídra próbálja tolni az egyébként közvetlenül nem politizáló Diákhálózatot, ezáltal szűkítve az egyetemisták szervezetének mozgásterét. Túl azon, hogy a Kerekasztal ernyőszervezeti mivolta révén nem alkalmas az egyéni politikai ambíciók megvalósítására, néhány aktivistának természetesen lehetnek, és nyilván vannak is hosszútávú politikai ambíciói. Szinte törvényszerű, hogy lesz néhány olyan személyiség, aki idővel kinövi a civil érdekérvényesítés kereteit. Ugyanakkor, a felvidéki magyar társadalom létszámánál fogva szűk merítési lehetőségekkel rendelkezik, pont ezért szükséges a civilek és a politika viszonyának nyitottá tétele, biztosítva az átjárást mindkét fél számára. A Híd még mindig egy viszonylag új párt, ebből az okból nem tud az MKP társadalmi beágyazottságával versenyezni, és a Kerekasztalon belül is több az MKP-közeli szervezet, ám ennek ellenére pont az MKP áll kifejezetten negatívan a civilekhez. A párnak jobb pozíciója van megszólítani a civil szférát, csak rajtuk múlik, kit tudnak átemelni az aktív szereplők közül, mert a pártnak bizony kétségbeesetten szüksége van az új, friss és kezdeményező arcok beépítésére. Kérdéses persze, hogy mi az, amit egy parlamenten kívüli, a felméréseken rendszeresen 5% alatt teljesítő párt ajánlani tud az ötletgazdag aktivistáknak.
Egyszóval lehet folytatni a mostani utat is, karanténba zárkózni, siránkozni, hogy nem szeret a szlovák sajtó és az Új Szó; Király Zsolt is beszélgetget önmagával több nickel a Körképen, csak ebben az esetben konzerválódnak a mostani állapotok. Négy százalék körüli MKP, hat körüli Híd, kétoldalú adok-kapok, kiherélt törvényjavaslatok és egyre jobban kiábránduló magyar közösség. Tessék választani!
