Részünkről a kérdés Bugár múlt vasárnapi coming out-ja óta tárgytalannak tűnhet, hiszen kérdésessé vált, hogy valaha is élhetünk retorziók nélkül a kedvezményes honosítás lehetőségével. Holott sok víz lefolyik még a Dunán 2014-ig, elképzelhető, hogy a hidasok megfogadják az Új Szó szokatlanul kritikus szavait és eltanulnak néhányat a matoviči érdekérvényesítő technikák közül. Másfelől így is vannak olyan honfitársaink, akiket nem tántorított el sem Fico szúrós tekintete, sem Lipšic fejvadászai, és beadták kérvényüket. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a szlovák ellenérvek sarkalatos pontja az Orbán dél-szlovákiai választási kampányával való riogatás, illetve Bugár Béla ugyancsak erre hivatkozva döntött a téma hibernálása mellett (az már más kérdés, hogy ez az indok teljességgel mondvacsinált). Nem időszerűtlen tehát figyelmet szentelni a jelenségnek.
A kettős állampolgárságról szóló törvény megalkotása óta, de különösen az alkotmányozás közepette slágertémája a magyarországi közéletnek: járjon-e a külhoni állampolgároknak szavazati jog? A Fidesz politikai akarata egyértelmű, Semjén Zsolt szinte naponta elsüti a „nincs A és B kategóriájú állampolgárság” kezdetű frázisát, amiből egyenesen következik, hogy érkeznek majd voksok a határon túlról. Csupán a lebonyolítás módja nem tisztázott, ennek megoldására kétféle precedens kínálkozik: pártlistára vagy a határon túli közösségek által kialakított listára (tehát nem az anyaországiakra) érkeznének a szavazatok.
Akárhogy lesz, Orbánék több perspektívából nézve is veszélyes manőverbe kezdtek. A jogkiterjesztésben nyilván benne van a politikai számítás. A szocialisták pontosan ezt használják ki, amikor jobboldali aranytartalékának titulálják az új állampolgárokat. Számítások szerint a Fidesz bebetonozására a visszahonosítottak száma nem lesz elegendő, szavazataik inkább a mérleg nyelvét jelenthetik. A korrektség kedvéért tegyük hozzá, hogy a balliberális oldal vádjaiban van némi igazság, de ezt csak maguknak köszönhetik a 2004. decemberi kampányukért, amikor testvéreik megtagadására buzdítottak. A revánsvágy él, kinek ne esne jól belerúgni az őt megalázókba?
Ellenben könnyen elképzelhető, hogy a külhoniak beleszólása a magyar belpolitikába nem összehozná a nemzetet (a nemzet alatt nem csak a jobboldalt kell érteni!), hanem egy újabb törésvonalat jelentene a már létező meghasonlottság mellett. A szomorú valóság az, hogy egy ilyen társadalom egyszerűen nem érett meg a határon túli magyar preferenciák figyelembe vételére. Nem mindenki érti meg az alapigazságot, miszerint a magyar állam létének értelme a magyar nemzet boldogulásának, megtartásának és gyarapításának elősegítése és biztosítása államhatárokra való tekintet nélkül. Egy egoista budapesti, akinek az élete arról szól, hogy én, én, én; aki nemhogy nemzeti, de a közösségi érzéssel sem találkozott még, miképp tudná elfogadni, hogy holmi külföldiek szavazatai határozzák meg életkörülményeit. Ilyen táptalajon az ellenszenvet csak fokozná az MSZP gyűlölethadjárata, ami – ne legyenek ábrándjaink – előreborítékolható.
Semjén azon állításában, miszerint: „a határon túli magyarság számára az igazi garanciát az állampolgárság mellett a szavazati jog jelenti. Ettől kezdve bármilyen színezetű kormány van, gesztusokat kell tennie a határon túli magyarok számára, hiszen a szavazataival számolni kell.” csupán részigazság van. Lehet, hogy az ő kormánya ezt az elvet maximálisan magáénak vallja, ám nehezen tudom elképzelni, hogy a távoli jövőben egy esetleges balliberális kabinet 100 ezer székely voksáért nekifeszül Romániának. Ennél kényelmesebb, ha például megduplázza a közszférában dolgozók fizetését. Ez a recept egyszer már úgy is bevált.
A miniszterelnök-helyettes által keresett garancia érvényesül az új alaptörvényben. A Fidesz-KDNP alkotmánytervezetének D. cikkelye kimondja: „Magyarország az egységes magyar nemzet eszméjétől vezérelve felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért, elősegíti közösségeik fennmaradását és fejlődését, támogatja magyarságuk megőrzésére irányuló törekvéseiket, előmozdítja egymással és Magyarországgal való együttműködésüket.” Az alkotmány a legmagasabb fokú jogi norma, rendelkezései kötelező érvényűek, vagy ahogy Semjén mondaná: "igazi garanciák".
Kell ennél több?
